2010. augusztus 2., hétfő

Életjel és játék


Iri és Marika már több mint egy hónapja játékra hívtak, akkoriban utaztunk el háromhetes szabadságunkra, haza. Úgy terveztem, hogy majd útközben, vagy otthonról megírom, de a repülőn elő sem vettem a gépet, olyan fáradt voltam. Otthonlétünk alatt pedig olyan pörgősen teltek a napok, hogy ez teljesen kimaradt.
Nagyon szépen telt a szabadságunk, (később hozok majd képeket is, kb 1ooo db készült) még mindig próbálok visszazökkenni a néha borús-esős, többnyire fülledt meleg vagy kellemes -mert kevésbé párás - hétköznapokba. Zajlik az élet körülöttünk, én pedig közben munkát és nagyobb lakást keresek. Még mindig a lakástéma...

Akkor jöjjön az a 7 dolog, ami eszembe jut, ha Istenre gondolok:
1. Gyerekkorom óta ismerem. Néha egészen közelinek érzem, néha pedig nagyon távolinak. Volt idő, amikor annyira közel éreztem magamhoz, hogy azt hittem, ha kinyújtom a kezem, megérintem. Azóta is vágyom újra erre a közelségre.
Olyan is volt, hogy hosszasan imádkoztam a válaszáért, de nem felelt. Akkor azt hittem, hogy nagyon messze van tőlem, de nem volt. Csak hallgatott.
2. Nagyon szeret. Volt idő, amikor kételkedtem ebben, de a legnehezebb időkben tapasztaltam meg igazán, hogy a szeretete miatt adott vagy vett el dolgokat, embereket az életemből. Igen, ellentmondásosan hangzik, de van amit már világosan értek, van amit még nem. Talán majd egyszer.
3. Ő az, aki biztonságot ad a jövőre nézve. Számomra az Ő szava az egyedüli garancia. Egyesek ezt optimizmusnak nevezik, én Istenbe vetett hitnek.
4. Folytonosan nevel. Sokszor azon gondolkodom, hogy ha több időt töltenék Vele, mennyivel többet tanulhatnék Tőle, mennyivel érettebb lennék. Szégyenkezek...
5. Ő az aki széppé teszi a kapcsolataimat. Csodálom őt, amikor felismerem, hogyan munkálkodik barátnőim életében, házasságunkban. Jó ezeket megosztani, ezekről beszélgetni.
6. Hozzá jövök kéréseimmel, ebből még mindig sok van. És hiszem, hogy ami fontos, az mind meghallgatásra talál. Hálás vagyok azokért, amiket eddig megkaptam. Hálás vagyok azért, amit ezután fogok kapni.
7. Jó az Úr! Jó Vele élni!
Hogy kinek adom tovább? Íme: Piroska, Marika, Edith nővérem, Anikó, Eunika, Jutka, Maresz, Sára, Abigél. Igen, tudom, ez több mint 7...


14 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy találkoztunk a Hargita Táborban:).

    VálaszTörlés
  2. Judit! ezt megkönnyeztem. s közben végig arra gondoltam, mintha személyesen nekem mondtad volna el.
    Jó volt látni téged, még ha nem is úgy sikerült a találkozás, ahogy szerettük volna...
    Talán jövőre...?
    Puszillak

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm,hogy ezt megosztottad velünk!
    Hála a hitért, a bizalomért amely éltet!
    Adja az UR,hogy az évek során ez méginkább erősödjön!Remélem ,hogy valamikor mi is találkozunk!

    VálaszTörlés
  4. Köszi Judit a stafétabotot,hamarosan eleget teszek a felkérésnek is.

    VálaszTörlés
  5. Szia Judtih. Most vettem eszre, hogy jatekra hivtal. Mar kaptam egy ilyen meghivot, mielott eljottunk, de epp ugy jartam mint te, hogy nem volt ra idom.Ha most lesz vissza terek ra, ha nem akkor szemelyesen majd elmondom:) De koszonom nagyon, hogy ram gondoltal. Nagyon aldott hetveget kivanok nektek. Holnap talakozunk.

    VálaszTörlés
  6. Cu incredere si optimism treceti peste toate problemele , nu sunteti unica care gaseste putere in forta divina. Sanatate si speranta intr-o zi maai buna!

    VálaszTörlés
  7. Hello Jade,

    Mikor jonnek a kepek? :)

    VálaszTörlés
  8. Akkor ha már így belelendültél kukkants be hozzám, mert játékra hívtalak. Nagyon jól megy neked.

    VálaszTörlés
  9. Jade, rettenetesen regen nem irtal mar... csak nem abbahagyod?

    VálaszTörlés
  10. Mucifoci, draga vagy! Nem szandekozom abbahagyni, csak koltozes, vendegek, most a Halaadas, es egyik het koveti a masikat. De nagyon koszonom a noszogtatast! Ez segit, hogy osszeszedjem magam es jojjek valami ujjal. Mert boven van mirol irnom! Igyekszem, puszi!

    VálaszTörlés
  11. Kedves Judit! én is örülnék, ha mesélnél egy kicsit... milyen az új otthon?:)

    VálaszTörlés
  12. Zsuzsam, koszonom, hogy irtal te is! Megprobalom hetvegen, hogy irjabb egy hosszabb posztot, kepekkel, meg mindennel aminek lennie kell. Koszi neked is a noszogtatast, neha nagyon kell... :)

    VálaszTörlés
  13. jaj, de jó, drága Judit! Nagyon várom!:) Köszi

    VálaszTörlés
  14. Boldog Új Évet kivánok! Miért nem irsz mostanában?

    VálaszTörlés